Merry Christmas |
Az NTP-RHTP-15-0064 azonosítószámú Ünnepeljünk Együtt! című pályázat keretein belül december hónapban több alkalommal is érdekes ünnepváró, karácsonyi foglalkozásokat szerveztünk a bevont tanulók számára. Beszélgettünk a brit és roma karácsonyi hagyományokról, angol nyelvű karácsonyi dalokat hallgattunk és tanultunk meg, valamint a gyerekek angol nyelvű quizeket állítottak össze és oldottak meg kis csoportokban. Megismertük a hagyományos ’gingerbread cookie’ és a bodag (cigány kenyér) receptjét, majd a Tájházban közösen elkészítettük ezeket a finomságokat. Az ünnepekehez közeledve különböző ajándéktárgyakat is készítettünk, gyertyát öntöttünk és szappant készítettünk, melyeket a tanulók hazavihettek és átadhattak szeretteiknek. Ebben a hónapban egy meglepetéssel is készültünk a gyerekek számára. Az egyik foglalkozás alkalmával találkozhattak és interjút készíthettek egy sokak által kedvelt, országosan ismert roma származású előadóművésszel, Kökény Attilával. A foglalkozásokon a tanulók jól szórakztak, gyarapították angol szókincsüket, lehetőségük volt megszólalni angol nyelven, fejlődött a kézügyességük és közelebb kerültek a két nép ünnepi szokásaihoz. |