A 2014/2015. tanév eseményei
Ki Mit Tud?! 2015. E-mail

DSC00152A tehetségkutató programok között ebben az évben is megrendeztük a Ki Mit Tud-ot, április 22-én a felsősök, 23-án pedig az alsósok számára. A színvonalas versenyben minden osztály felkészült egy-egy hosszabb jelenettel, továbbá prózai és zenei produkciókat ia láthatott az érdeklődő közönség.  
Képeink az alsósok műsoráról   A felsősök versenyének pillanatképei   Alsós_eredmények  Felsős_eredmények

 
Giricz László kitűntetése E-mail

DSC06902nGiricz László, egykori endrődi diák Gyomaendrődért emlékplakett kitüntetést kapott. Rendszeres kapcsolatunk 1996 óta, a névadás évétől folyamatos. A Rózsahegyi Napokon 18 éven át minden alkalommal tartott rendhagyó órákat történelmi, helytörténeti témákban. Előadásaiban számos saját gyűjtésű anyagot használ, amivel különösen érdekessé, és még értékesebbé teszi az átadni kívánt tartalmat. Ezeket a nemcsak tartalmukban, hanem kivitelezésükben is igényes ismeretterjesztő anyagokat további felhasználás céljából az iskolának ajándékozta, amit mi minden esetben örömmel fogadtunk. Giricz László Gyomaendrőd város és a történelmi Magyarország értékeinek megismertetésével elévülhetetlen érdemeket szerzett. Kitüntetéséhez szeretettel gratulálunk.   Képek a díjátadásról

 
Rózsahegyi Marika városunk díszpolgára E-mail

Rzsahegyi_Marika_1933-2014

2014. augusztus 11-én váratlanul elhunyt Rózsahegyi Marika, városunk díszpolgára. A Rózsahegyi Kámán Általános Iskola felterjesztése alapján Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete még a júniusi ülésén döntött arról, hogy "Gyomaendrőd Díszpolgára" kitüntető címet adományoz Abóczky Róbertné Rózsahegyi Marika részére. A kitüntetés átadására az augusztus 20-i ünnepi képviselő-testületi ülésen került sor. Az adományozók és tisztelői nagy fájdalmára már csak az ünnepi ülésen részt vevő lánya és fia vehette át a város rangos kitüntetését.    
Képek az ünnepségről

Bővebben...
 
Tanévnyitó ünnepég 2014/15. E-mail
DSC06990nSzeptember 1-jén reggel újra megszólalt a csengő, jelezve a tanítás kezdetét, újra benépesült az iskola épülete. Az iskolát kezdő elsősöktől a tanév végén ballagó nyolcadikosokig 378 rózsahegyis diák kezdte meg a 2014/2015-ös tanévet.
Képeink a tanévnyitóról
 
Őszi túra 2014. E-mail

IMG_4485nDiákönkormányzatunk első programja, az őszi túra  szeptember 4-én került megrendezésre. Az alsós nevelők kellemes sétával egybekötött programokat szerveztek osztályaiknak. Voltak akik a séta végén játszótéren töltötték a délelőttöt, voltak akik mászófalon ügyeskedtek és volt aki a Tájházban próbálkozott finom sütemények készítésével.
 Képek a felsősök versenyéről  A 4.b osztály kirándulása  Eredmények  Az eredményhirdetés pillanata

Bővebben...
 
Hulladékgyűjtés 2014. E-mail

mobiusz_szalag_150x150

Iskolánkban október 10-11-én zajlott le az őszi papír- és hulladékgyűjtés. A szép őszi napsütésben igazán aktívak voltak a gyerekek és a szüleik is, hiszen több mint 15 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze, közel félmillió forint értékben.

Képek a hulladékgyűjtésről

 
Bonjour Paris! E-mail

IMG_4978A tavalyi év sikeres londoni kirándulása után idén ismét tanulmányi kirándulást szerveztünk Magyarország vezető diákutazási cégén, a Student Lines Diákutazási Irodán keresztül. Ezúttal az úticél Párizs volt. Az utazáson iskolánk jelenlegi és volt tanulói, pedagógusai és több külsős jelentkező vett részt. Az utazás során megismerkedtünk a francia főváros számtalan nevezetességével, ellátogattunk Versaillesbe, megtekintettük a festői szépségű Loire-menti kastélyokat és egy mesés napot töltöttünk Disneylandben.  Párizsi kirándulás 

Bővebben...
 
Őszi témahét 2014. E-mail

sz2014A Támop 3.1.4. pályázati programon belül immár hatodik éve rendeztük meg az ÖSZ témahetet. A tantárgyi órákon is kiemelt szerepet kapó őszi témák mellett hétfő délelőtt az alsósok nagy lelkesedéssel vettek részt a Vitamin napon, ahol sok finom gyümölcsöt és zöldséget, süteményt kóstolhattak, majd játékos, ügyességi vetélkedő következett. Képeink: Vitamin nap Őszi futás Játékos vetélkedő A kiállítás alkotásai A felsősök programja

Bővebben...
 
Megnyílott a kutyatár E-mail

kutya_macska

Közel 300 kutya és macska talált menedéket az olvasóteremben. Kis gazdáik a megnyitón örömmel látták, hogy az egymásnak idegen kutyusok, cicák a legnagyobb egyetértésben, barátságban várták őket. Képek a kutyatárról 

Bővebben...
 
Mentoráló intézményi működés E-mail

mirevalIskolánk a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 „KÖZNEVELÉS AZ  ISKOLÁBAN” kiemelt projekt keretében MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSÁRA kiírt pályázati projektben a Tanuljunk meg együtt tanulni! című módszertani modellel sikeresen pályázott és 2014. októberétől elkezdte mentoráló intézményi működését.  Film a mentorfoglalkozásokról

Bővebben...
 
Angyalok kórusa E-mail

Angyalok_krusaMegnyílt az Angyalok kiállítása!  Képek a kiállításról
Kedves Gyerekek! 
Advent idején mi mást is gyűjthetnénk, mint ANGYALOKAT! Kértünk benneteket, gazdagítsátok ti is az Angyalok kórusát egy-egy taggal, hogy a szeretet ünnepére, a szépen hangzó hangversenyre együtt készülhessünk! 
Bővebb információkat itt találtok!    

 
Adventi projekt 2014. E-mail

DSC07811nIskolánkban az idei évben is megrendezésre került a három hetet meghaladó Advent–Karácsony Projekt. Péntek reggelenként a hetedik osztályosok verses, fényjátékkal színesített műsora során meggyújtottuk az iskolai adventi koszorú egy-egy gyertyáját. Képek a Karácsonyi ünnepi műsorról  További képek a programról

Bővebben...
 
Két tanulónk az országos döntőben! E-mail

P1280006Békéscsabán az Árpád Fürdőben került megrendezésre a Megyei Diákolimpia Úszóverseny, ahol tanulóink 2 arany és egy bronzérmet szereztek!

Bővebben...
 
Látványos terematlétikai verseny E-mail

13Közel 170 tanuló részvételével ismét egy nagyszabású és magas színvonalú terematlétikai versenynek lehettek szemtanúi Gyomaendrődön február 16-án a Varga Lajos Sportcsarnokban.  A Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és a Kis Bálint Általános Iskola tanulói ismét óriási létszámban jelentek meg, amely méltó tükörképe az ott zajló szakmai munkának is.    Képek a versenyről   Terematlétika_eredmények

Bővebben...
 
Farsangi buli 2015. E-mail

DSC08552n2„Arcod rejtsed álarc mögé, öltsél cifra maskarát, szökjünk, tomboljunk. Itt a farsang, pörögjenek citerák!” Jó hangulatú farsangi mulatsággal  telt el a csütörtök délután az iskolánkban. A tornatermi jelmezes felvonulás után az osztálytermekben folytatódott a közös játék,  énekelés,  táncolás. Ide az iskolába készülő ovisokat is meghívtuk, akik nagy örömünkre szép számmal ellátogattak hozzánk. Ők a negyedikes  gyerekekkel  és a tanító nénikkel töltötték el  ezt a vidám délutánt. Képeink a Farsangról

 
Bűvösvölgyben jártunk… E-mail

SAM_5530nFebruár 26-án a 7. osztályos rózsahegyisek ingyenes budapesti tanulmányúton vehettek részt. Bűvösvölgy Magyarország első médiaértés-oktató központja, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozott létre. .  
A gyerekek beszámolója 
Képek a programról  
Film1  Film2  Film3  Film4  Film5  Film6  Film7  Film8   Film9    Film10   Film11   Film12     Film13    Film14     Film15

Bővebben...
 
Nyílt nap az iskolába készülő ovisoknak E-mail

IMG_0152nAz iskolába készülő nagycsoportos óvodás gyerekeknek és szüleiknek ma nyílt napot tartottunk a negyedik osztályokban, melynek záró részeként a jó hangulatú hagyományőrző programunkon a Kisze báb elégetésével  a telet is elűztük. „Haj, ki kisze haj, kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj kisze haj.”  
Képek a programról   További képek  A Teadálután képei

 
Mesemondóverseny E-mail

phoca_thumb_l_01014092Véget ért az idei "aranyfonál" városi mesemondóverseny. Az első és negyedik osztályosok mondták el meséiket az utolsó napon. Képeink a versenyről  
Az elsősök...
a negyedikesek... a másodikosok...   a harmadikosok versenyének eredménye

Bővebben...
 
Rózsahegyi Marika búcsúztatása E-mail

IMGP3819n2014. szeptember elsején a Farkasréti temetőben búcsúztatták Rózsahegyi Marikát, Gyomaendrőd Díszpolgárát, aki néhány nappal az előtt hunyt el, hogy átvehette volna e kitüntető címet.  Iskolánk képviseletében, többek közt, Farkas Zoltánné intézményvezető és Ladányi Gáborné intézményünk nyugalmazott igazgatója a ravatalnál rótták le kegyeletüket. A család kérésére az elhunytról  Farkas Zoltánné is megemlékezett.   Képek a búcsúztatóról

 
Írtam egy mesét… E-mail

A_kznsgdjas_Koloh_LszlA történet még a tavasszal kezdődött… Ildikó néni hívta fel az osztály figyelmét egy meseíró versenyre. A címe: Az én mesém. Erre a pályázatra készítettem el A hét próba című mesét, amit el lehetett olvasni Az én mesém honlapján. Nagyon sok szavazatot gyűjtöttem, ezért az általam írt mese nemcsak bekerült a mesekönyvbe, de közönségdíjas is lett!    
A hét próba Koloh László 5. a meséje

Bővebben...
 
A népmese napján E-mail

DSC07430nA népmese napját a „nagy mesemondó”, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük Magyarországon már 10 éve. Iskolánkban Mészáros Mihály színművész segítségével közösen meséltük el az oláhfalviak nagy tetteit, majd a művész úr élvezetes előadásában hallgattuk meg a Három kívánság című mesét. Aki nem hiszi, járjon utána!  
Képek a programról

 
Bolyai versenyek Szarvason E-mail

bolyaif_uj bolyaij_uj11 lelkes bolyais csapatunk kedvét még az esős őszi időjárás sem ronthatta el október 17-én, a szarvasi Bolyai matematika megyei/körzeti  csapatversenyén. A gyerekek körében azért is népszerű ez a versenyforma, mert a 4 fős csapatok együtt gondolkozhatnak, akár egymással vitázva is, az alternatív válaszokat is tartalmazó feladatokon. 
Képek a csapatainkról   Információk, eredmények

 
Október 23-ai ünnepi megemlékezés E-mail

IMG_5355nAz őszi szünet előtti utolsó tanítási napon megemlékezést tartottunk az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából. Az ünnepség után az első két hónap eseményeit, sikereit elevenítette fel Farkas Zoltánné intézményvezető az iskolagyűlésen.
A megemlékezés pillanatképei  Az eredményekről....

Bővebben...
 
Tátika 2014. E-mail

DSC07322Újra zsúfolásig megtelt a tornatermünk gyerekekkel, szülőkkel, érdeklődőkkel. Nem is csoda, hiszen olyan nagy világsztárok szerepeltek a november 19-ei Tátikán, mint Pharrell Williams, Avici, Shakira, Ylvis, Las Ketchup, Bruno Mars, Rita Hayworth, a magyar előadók közül pedig a Rapülők, a 100 Folk Celsius és Szinetár Dóra.  Tátika_eredmények   Képeinken a tátika emlékezetes pillanatai   Az eredményhirdetés

 
Beiskolázási programjaink E-mail

DSC08199Minden iskola életében kiemelt feladat a beiskolázás. Nálunk ez egy folyamat, amely novembertől áprilisig tart. Ez idő alatt 5-6 alkalommal találkoznak az óvodások és szüleik a leendő tanítókkal különböző programok keretei között. Ebben az évben az első programunk a „Beiskolázási szülői értekezlet” volt, ahová jöttek a gyerekek is. Amíg a szülőknek bemutatkoztunk, addig a gyerekek jót játszottak, majd jóízűen elfogyasztották a vendégváró falatokat.    Képek a beiskolázási szülői értekezletről

 
Itt járt a Mikulás… E-mail

DSC08395December 5-én nagy meglepetés érte a gyerekeket (és a felnőtteket). Minden osztályba bekopogott a Mikulás, és mindenkinek adott ajándékot. Két krampusz kísérte, így mindenkit megtalált a zegzugos épületben. A kisebbek énekkel, versekkel köszöntötték őt, és a bátrabbak megsimították a szakállát. Kár, hogy 1 évig kell várni, hogy újra eljöjjön!  
A Mikulás látogatása az iskolánkban

 
Varjú József (1940-2015.) E-mail

Varj_Jzsef_2015

2015. január 25-én elhunyt Varjú József, egykori kollégiumi igazgató, majd iskolaigazgató-helyettes, iskolánk nyugalmazott pedagógusa.
Temetése január 30-án (pénteken) 2 órakor lesz az Endrődi köztemetőben.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 
Kísérletezés az Öveges-laborban E-mail

IMG_5680nA TÁMOP-3.1.3-11/2 számú “A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének meg-  újulása a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban” pályázati projekt együttműködő partnereként iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói is bekapcsolódhattak a XXI. század legkorszerűbb technikai felszereltségével bíró laborban a biológia, kémia és a fizika oktatásába. Képeink a laborfoglalkozásokról    További információk, képek

Bővebben...
 
Zrínyi matekverseny E-mail

IMG_0003nA Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának évek óta iskolánk adja az egyik helyszínét. Így volt ez idén február 20-án is, amikor pontosan 100 általános és középiskolai korú diák versenyzettt nálunk a városunkból. Intézményünkből ebben az évben 45 tanuló vállalta a megmérettetést. A legjobb eredményt Gellért Milán 2. osztályos tanulónk érte el, aki bejutott az ünnepélyes eredményhirdetésre. További információk a mategye.hu honlapon

 
Amőbabajnokság 2015. E-mail

IMG_0006nAz új félév első diákönkormányzati programja iskolánkban minden évben az Amőba bajnokság, amely most február 5-én délután került megrendezésre. Minden osztály három rutinos amőbázó tanulót küldött a megmérettetésre 3. osztálytól egészen 8. osztályig. A különböző korcsoportokban mindenki játszhatott mindenki ellen egy menetet, így az ügyesebbek szép pontszámot gyűjthettek össze a verseny végére. Az első helyeken végzők büszkén vitték haza a megérdemelt oklevelüket a többiek pedig nagyon jól szórakoztak és egy izgalmas, tartalmas délutánt töltöttek el társaikkal.  Képek a versenyről     Az Amőba_Bajnokság_eredményei

 
Jól sikerült a jótékonysági vacsora! E-mail

retro-farsangA szülői közösség sokadszorra szervezte meg a Rózsahegyis jótékonysági vacsorát. A telt házas rendezvényen több, mint 200 vendég szórakozott a 90-es évek hangulatában. A tanári kar korabeli slágerekkel szórakoztatta a közönséget.Köszönjük a szülőknek, a támogatóknak, és mindenkinek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez.  Képek a Retro buliról   A tanári kórus műsora   További képek a Buliról     Köszönjük a támogatásukat!      Támogatóink névsora

 
Ünnepi megemlékezés március 15-én E-mail

DSC08982nA 167 évvel ezelőtti forradalmi napokról és a szabadságharc eseményeiről emlékeztünk meg pénteken délelőtt az énekkar és az irodalmi szakkör tagjainak segítségével. Az ünnepségünkön részt vett Dr. Pacsika György a Gyomaendrődi Járási Hivatal vezetője. Képek az ünnepségről     Az ünnepség videofelvétele    A Holldudvar Tanoda budapesti kirándulása

 
Mezei futóverseny E-mail

DSC09135nGyomaendrőd 2015.03.16. Csodálatos időben, kiváló rendezési feltételek mellett került sor a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság szervezésében sorra kerülő sportesemény, ahol 4 iskola képviseltette magát.  A versenyen láthattunk kiélezett, utolsó pillanatig izgalmas befutókat és fölényes győzelmeket egyaránt,..
 Képek a versenyről   

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2
Joomla SEO powered by JoomSEF