I. - IV. Korcsoport
Gyomaendrőd - Liget Fürdő,
2010. november 24
december 1.
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság szervezésében ez a rangos esemény, ahova a körzetünk 5 általános iskolája és a Kner Imre Gimnázium kapott meghívást. A Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala és a Gyomaendrődi Úszó S.E. Szülői munkaközössége által támogatott versenyre összesen 63- an az alsósoknál és 69- en a felsősöknél jelentkeztek, legtöbben a Kis Bálint Általános Iskolából érkeztek. A két versenyen tehát összesen 132 versenyző állt rajthoz!
A rendkívül színvonalasan megrendezett versenyen gyors-, mell- és hátúszásban versenyezhettek az indulók akik közül többen a fennálló körzeti diákolimpiai bajnoki csúcsokat is megdöntötték! Legeredményesebben a Gyomaendrődi Úszó S. E. versenyzői szerepeltek, a Vaszkán Gábor testnevelő - edző által felkészített tanítványok összesen 17 arany, 14 ezüst és 14 bronzérmet szereztek, messze a legeredményesebbnek bizonyulva a rangos mezőnyben, de 4 aranyérem jutott a Kőrös Kajak S. E. versenyzőinek is, és Dévaványára is került két bronzérem.
A mai napon különdíjakért is versenyezhettek az indulók, hiszen a korcsoportok legjobbjai serleg díjazásban is részesülhettek, minden korcsoportban 3 - 3 aranyérmet és 2 - 2 körzeti diákolimpiai csúcsot elérve Papp Károly a Rózsahegyi Kálmán iskolából és Gönczfalvi Balázs a Kis Bálint iskolából szerzett különdíjat. A díjátadás ünnepélyes keretek között zajlott, a versenyzőket Lehóczkiné Tímár Irén képviselő asszony és Toldi Balázs alpolgármester úr meleg szavakkal köszöntötte, az érmek átadásában a Liget Fürdő vezetőségének részéről Vinkovics Norbert segítette a munkáját.
Iskolánkból a további tanulók értek el további dobogós helyezéseket:
Wéber Dorina begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting, Vaszkó Ágnes, Baráth Roland, R. Nagy Valentin, Varga Tibor.
A versenyszámok 1 - 3 helyezettje jogosult körzetünket képviselni Békéscsabán a megyei diákolimpia döntőn. Az eredmények ismeretében bátran reménykedhetünk a hasonlóan sikeres folyatásban!
Vaszkán Gábor, a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság körzetfelelőse
Osztd meg ezt a cikket az ismerőseiddel!
|