Adventi készülődés az iskolánkban E-mail

advent2Ebben az évben módosítottunk az adventi rendezvényeink lebonyolításán, de reményeink szerint így is sikerült a karácsonyi készülődés hangulatát becsempészni az iskola falai közé. A hetedikesek szervezték a programokat, ők készítették az ünnepi dekorációt is. A közös gyertyagyújtások alkalmával az osztályok iskolarádión keresztül hallgatták a verses, zenés műsorokat, a hetedikesek pedig a zsibongóban személyesen vettek részt az eseményeken. A hagyomány szerint mindig a 7. évfolyamos tanulók közül gyújtja meg a gyertyát valaki, akit kiválaszt a közösség. Kiválasztottnak lenni nagy megtiszteltetés. Ebben az évben úgy döntöttek a gyerekek és osztályfőnökeik, hogy felnőtteket választanak és kérnek fel, akiknek szeretnének ezzel köszönetet mondani. Ezúttal Farkas Zoltánnét, Gyetvai Jánosnét, Tímárné Tóth Adriennt, Dobák Anikót érte a megtiszteltetés. Az iskola közössége különleges meglepetéssel is készült....

 

 

Minden tanuló és dolgozó készített egy papír harangot, amelyekre rajzokat, jó kívánságokat írtak, majd harangfüzért készítettek belőlük. A harangfüzért Farkas Zoltánné intézményvezetőnek adták át ünnepélyes keretek között abból az alkalomból, hogy intézményvezetőként ez a tizennyolcadik, egyben utolsó karácsonya az iskolában. Nagyon kedves gesztus volt, köszönet érte mindenkinek.

 

A gyerekek nagy örömére megérkezett a Mikulás is, mindenki kapott ajándékot. Kicsit másképp, de megtartottuk a karácsonyi vásárt is, amelynek megszervezésével elértük a kitűzött célunkat, apró ajándékokat, csemegét vásárolhattak a gyerekek, és feltöltöttük a szülői munkaközösség kasszáját is. Az utolsó tanítási napon a közös ünnepség elmaradt, helyette osztálykeretben ünnepeltek a gyerekek. Reméljük, hogy jövőre a hagyományos keretek között készülhetünk a karácsonyra. 

Gyertyagyújtások és a Mikulás látogatása   Karácsonyi vásár 

  

 
Joomla SEO powered by JoomSEF