Rózsahegyi Napok 2011. E-mail

rozsahegyi_kalman_mellszobor_002 Május 11-én kezdődött a XVI. Rózsahegyi Napok rendezvénysorozata. A vendégeket az iskola tanulói népdalokkal és verssel köszöntötték. Farkas Zoltánné igazgatónő beszélt a névadóról, majd unokáját, Rózsahegyi Marikát mutatta be és felkérte, hogy mondja el köszöntőjét:

A kedves szavak után a vendégek és a felsős tanulók rendhagyó órákon vettek részt. Dr. Szilágyi Ferencné a tájszavak eredetéről, a felvidéki és az endrődi szavak kapcsolatáról mesélt. Giricz László a magyar történelem fontosabb eseményeiről, fordulópontjairól tartott előadást és vetített képeket. Gulyás Péter ásványgyűjtő az ásványok keletkezéséről, rendszerezéséről, drágakövekről beszélt és egyes darabokat a tanulók kezébe adta. Kutasné Bálint Katalin népi iparművész, kézi szövő mesélt endrődi kötődéséről, majd egy kisfilm segítségével bemutatta a szövés folyamatát. Tímár Imre szimultán sakkpartit játszott a vállalkozó szellemű tanulókkal.

 

Az idei Rózsahegyi Napokat a névadó emléke és a ligeti iskola története köré fontuk.

 

            

        Ebben az évben több kerek évfordulót is ünneplünk iskolánkban:

                  

      - 50 évvel ezelőtt hunyt el iskolánk névadója, Rózsahegyi Kálmán,

      - 50 évvel ezelőtt kezdődött el a tanítás a ligeti iskolában,

      - 35 éve épült a diákotthon épülete, ma alsó tagozatos épület,

   - 30 éve épült fel a kétszintes épületrész.   

 

 

 

 

Az iskola pedagógusai vezetésével két csoport ismerhette meg alaposabban Rózsahegyi Kálmán életét, munkásságát. Hallhatták hangját, láthatták falusi tanítóként a Süt a nap című filmben. Egy harmadik csoportban pedig népi játékokat készítettek: rongybabát, zúgattyút és sárkányt.

 

Az alsó tagozatosok vegyes csapatokban foglalták el az épület többi részét és a ligetet. Kincset kerestek, gólyalábaztak, gyöngyöt fűztek, társas játékoztak, origami és zenés torna foglalkozáson vehettek részt és még kókuszgolyót is készítettek.

 

A foglalkozások után az iskola közössége és a vendégek az udvaron gyűltek össze díjátadásra és eredményhirdetésre. Az idén Rózsahegyi-díjat kapott Gellai József tanító és Nagy Ildikó énektanár. A Szent Imre-díjat Kurilla Zoltán 7. osztályos tanuló érdemelte ki.

 

A hagyományos Rózsahegyi vetélkedő győztesei a 6.a és 8.a osztályok maximális pontszámot értek el. Illyés –Szabó Anna mesemondó egy népi köszöntő éneklésével csalogatta a közönséget a délutáni mesehallgatásra.

 

Este a Ridegvárosi játszótéren a díjazottak fát ültettek. A gyerekek játszhattak zsonglőr kellékekkel, többek között tányérokkal, buzogányokkal, ördögbotokkal. A tűzzsonglőrök előadása után fellobbant a tábortűz.

 

Szombat délelőtt a sporté volt a főszerep. A ligetben ügyességi versenyeken együtt játszottak szülők, gyerekek és pedagógusok. A sportpályán 8 település 22 csapata 3 korosztályban küzdött a Rózsahegyi Futball Kupáért. A legkisebbek az I. helyen, a másik két Rózsahegyis csapat a II. helyen végzett.

 

Este a tornateremben gálaműsorra került sor. A tanulók jelenetekkel, táncokkal, versekkel, zeneszámokkal szórakoztatták a közönséget. Utána baráti beszélgetésre várták a meghívott vendégeket és az iskola dolgozóit a Hídfő étterembe, ahol Várfi András polgármester pohárköszöntőjében így fogalmazott:

 

…Hála Istennek, tudunk ünnepelni… most 21 gyönyörű produkciót láttunk a Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Iskolában. Remek volt, gratulálok az igazgatónőnek, gratulálok a felkészítő pedagógusoknak és hát természetesen a gyermekeknek. Kívánom, hogy még sokszor jöjjünk itt össze, Endrődön találkozzunk. Legyen ez a május közepe mindig Rózsahegyi Nap…

 
Joomla SEO powered by JoomSEF