Karácsonyi ünnepkör 1 E-mail

 

hphk.jpg Túl a játékhéten.  Képek a galériában.

 

A TÁMOP-3.1.4-08/2 számú, Kompetencia alapú oktatás bevezetése felmenő rendszerben a gyomaendrődi oktatási intézményekben című pályázatunk keretén belül  megkezdtük  a három hetet meghaladó projektet, amely a karácsony témát öleli át.

A hetekre lebontott tevékenységek közül az elmúlt héten a „játék" héten lettünk túl.

Délutánonként a gyerekek csapatokban, téli játékokban mérhették össze ügyességüket. Mivel az időjárás nem kedvezett ehhez a tevékenységünkhöz, „ csak" imitálva  tudtunk versenyezni,  Úgy, mint az iglu építésben,  a hóemberépítésben, hógolyódobásban, vagy a hópihefúvásban. Nagy élvezettel rakták ki a gyerekek az óriás puzzlet is, amely egy gyönyörű szép téli képet ábrázolt.

Ennek a projektnek kitalálója Molnárné Pésó Irma és Vaszkó András, valamint szorgos, ügyes segítőik a 7.a, és a 7.b osztályos tanulók.

Pénteken reggel a tornateremben volt a versenyek eredményének ünnepélyes keretek közötti kihirdetése.

Az ünnepi hangulatot fokozta, hogy meggyújtottuk az iskola adventi koszorújának első gyertyáját, és közös énekléssel elkezdődött szívünkben a karácsonyi készülődés.



Osztd meg ezt a cikket az ismerőseiddel!
 
 
Joomla SEO powered by JoomSEF