Bringatúra E-mail

 

cmk.jpg A Critical Mass egy városi kerékpártúra, amikor összegyűlnek a biciklisek, és együtt eltekernek a város egyik pontjából a másikba.     Képek itt.

Így gondolták ezt a negyedikesek is, és végiglátogatták az útjukba eső játszótereket az endrődi ligettől a vásártéri lakótelepig. A kerékpárok ellenőrzése és a fékpróba után nyeregbe pattantak. Tettek egy tiszteletkört az iskola körül, lerázták a hozzájuk csatlakozott kóbor kutyát, majd búcsút intettek a ligetnek. Ismerkedtek a kerékpáros közlekedés szabályaival és azt is gyakorolták, hogyan vigyázzanak egymásra.

 

A Ridegvároson biciklis ügyességi feladatokat teljesítettek, a Lidl mellett pedig fára másztak. A vásártéri dombról talán hússzor is legurultak. Szerencsére találtak még nyomós kutat, ahol megtölthették kiszáradt kulacsukat. Az Október 6. lakótelepnél nagyokat ugrattak és a déli harangszót már a Hősök terén, a mászóka tetején hallgatták. Az út nagyon fárasztó lehetett, mert egyik megállótól a másikig mindig megéheztek.

 

A túra értékelésekor gyereknek és felnőttnek egyaránt az volt a véleménye, hogy a legbiztonságosabb a kerékpárút, jó lenne, ha egészen az iskoláig tartana.



Osztd meg ezt a cikket az ismerőseiddel!
 
 
Joomla SEO powered by JoomSEF