Díjak - Rózsahegyi-díj E-mail
Tartalomjegyzék
Díjak
Gergely Diák-díj
Szent Imre-emlékérem
Rózsahegyi-díj

 

 

Rózsahegyi-díj

Kivonat a Rózsahegyi-díj odaítélésének eljárásrendjéből.

Cél: Kiemelkedő munka ünnepélyes, nyilvánosság előtti elismerése, ösztönzése, a közösséghez való tartozás érzésének erősítése.

Érvényesség: teljes munkatársi kör.

Felelős: igazgató, gazdaságvezető.

Forrás: éves bérmegtakarítás.

Időpont: Rózsahegyi Napok ünnepélyes díjátadásán, évenként, az éves munkaterv szerint, májusban.

Díjazottak száma: kettő fő, beosztásra való tekintet nélkül.

Jutalom összege: bruttó 50 000 Ft/fő.

Az odaítélésre jogosultak: Az egyik díj odaítélésére a mindenkori igazgató egyszemélyi döntéssel jogosult. A másik díj odaítéléséről a dolgozó kollektíva titkos szavazással dönt, meghatározott eljárásrend szerint.

Az alkalmazottak kiemelkedő munkáját Rózsahegyi-díjjal jutalmazza a kollektíva.

A díjazottak tiszteletére fát ültetünk a Ridegvárosi játszótéren.

 

 R11.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rózsahegyi-díjasok

Év

Igazgatói döntés alapján

Közösségi döntés alapján

2001

Varjú József

igazgatóhelyettes

Kovásznainé Mikó Klára

iskolatitkár 

2002

Almási Gergelyné

igazgatóhelyettes 

Farkasné Barabás Katalin

diákotthoni nevelőtanár 

2003

Szmola Sándorné

gazdasági vezető 

Ladányi Gáborné

igazgató 

2004

Tóth Pálné

szakács 

Komóczi Attiláné 

tanár 

2005

Kónyáné Jakab Ida

tanító 

Uhrinné Darvas Erzsébet

igazgatóhelyettes 

2006

Dr. Koleszár Józsefné

tanító

Farkas Zoltánné

igazgató

2007

Molnárné Pésó Irma

tanár

Dr. Valach Béláné

tanár  

2008

Vaszkó Miklósné

élelmezésvezető

Szentpéteriné Uhrin Ildikó

tanár  

2010

Takácsné Rojik Gizella

tanító

Vaszkóné Dinya Erzsébet

tanár  

 2011 SZEDLÁK RÉKA
tanár
 GYETVAI JÁNOSNÉ
tanító
2012. GELLAI JÓZSEF
tanító
NAGY ILDIKÓ
tanár
2013. VASZKÓ ANDRÁS
tanár
KOPCSEKNÉ FÜLÖP MÁRIA
tanár, gyógypedagógus

 





 
Joomla SEO powered by JoomSEF