Lengyel testvériskolánk tanulói Gyomaendrődön E-mail

20170628_084402nA hagyományokhoz híven idén is vendégül láttuk lengyel testvérvárosunk pilznói tanulóit Gyomaendrődön.   A programban azok a tanulók vettek részt, akik sikeres alapfokú angol nyelvvizsgát tettek, vagy a nyolc év alatt kimagasló teljesítményt nyújtottak. A lengyel és magyar gyerekek már május végén a Pilznóban tett látogatás során megismerkedtek egymással, ezért nagyon várták az újabb találkozást.  A vasárnap délutáni érkezést követően a lengyel gyerekek családoknál foglalhatták el szállásukat, ahol igazi magyar vendéglátásban részesültek. Az este további részét bowlingozással töltötték, ahol gyorsan feloldódtak, vidáman játszottak, beszélgettek angol nyelven. Másnap Budapestre utaztunk...   Képek a programokról

 

... ahol először a Parlamentet látogattuk meg, majd egy dunai sétahajózáson vettünk részt, mely során megcsodálhattuk fővárosunk legfőbb nevezetességeit. Ezt követően sétáltunk a Hősök terén, majd a délután második felét az állatkertben töltöttük. A keddi nap is eseménydúsan telt. Délelőtt megmutattuk lengyel barátainknak az iskolánkat, a szépen feldíszített tantermeinket, tablóinkat, majd íjászkodtunk, falat-és rekeszt másztunk, röplabdáztunk. A nagy hőségben ebéd után a Liget fürdőben frissítettük fel magunkat. Este a lelkes szülők grill partyt szerveztek számunkra, ahol finom csirkepörkölttel, grillezett húsokkal, salátákkal és süteményekkel vártak minket. Ez az este is remek hangulatban telt, a gyerekek sokat játszottak, beszélgettek egymással. Az utolsó nap reggele már a készülődés jegyében telt, majd búcsút intettünk lengyel társainknak. Tartalmasan telt el ez a négy nap, sok új élménnyel gazdagodtak a gyerekek és remek lehetőség volt mindenki számára, hogy gyakorolják az angol nyelvet és hasznosítsák mindazon tudásukat, melyet tanórai keretek között sajátítottak el.

 
Joomla SEO powered by JoomSEF