Látványos terematlétikai verseny E-mail

13Közel 170 tanuló részvételével ismét egy nagyszabású és magas színvonalú terematlétikai versenynek lehettek szemtanúi Gyomaendrődön február 16-án a Varga Lajos Sportcsarnokban.  A Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és a Kis Bálint Általános Iskola tanulói ismét óriási létszámban jelentek meg, amely méltó tükörképe az ott zajló szakmai munkának is.    Képek a versenyről   Terematlétika_eredmények

 

A Buda- Cash Békéscsabai Atlétikai Club vidéki bázisának számító Körös- parti kisvárosban ismét az atlétikának szánták a kora délutánt a sportolni vágyók.

Négy korcsoportban versenyeztek a gyerekek a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság szervezésében megrendezésre kerülő körzeti versenyen, ahol a tanulóknak különböző versenyszámban kellett összemérniük erejüket: Szkipp-gát-sprint futás, gát-sprint futás, medicinlabda lökés, kislabda hajítás függőleges célba, helyből 3-as-, illetve 5-ös ugrás, oldalszökdelések 20”.     

 

A testnevelőkből, szülőkből volt- és jelenlegi atlétákból verbuválódott versenybírói gárda munkájának összehangolásának köszönhetően gyakorlatilag folyamatosan zajlottak egyszerre 8 helyszínen a próbák, a versenyzők pedig Vaszkán Gábor versenyigazgató irányításával cseréltek helyszíneket. A részben saját magunk által gyártott eszközök részben a Kölyök Atlétika Program jóvoltából kapott eszközök felhasználásával a küzdőtér méreteit maximálisan kihasználtuk.


Láthattunk egészen kimagasló teljesítményeket és kezdő szintű eredményeket is de a lényeg, hogy minden tanuló arcán a küzdés mellett a jókedv is visszaköszönt, a mai nap az atlétika számára egy igazi reklám volt, mely kiválóan szolgálta a felkészülést a tavaszi versenyekre, némi színt hozva a téli monoton munkába. A dobogós helyezett versenyzők az eredményhirdetés alkalmával érmeket vehettek át.


A korcsoportok legjobbjai:

  1. korcsoport: Vaszkán Bence és Szunyog Hanna
  2. korcsoport Szlancsik Bence és Szendrei Boglárka
  3. korcsoport: Kun Roland és Werle Zorka
  4. korcsoport: Paróczai Gergő és Ignácz Kata


A beszámolót készítette Vaszkán Gábor a Gyomaendrődi Városi Diáksport Bizottság körzetfelelőse

 
Joomla SEO powered by JoomSEF