Dupla aranyérem a gyomaendrődi atlétáktól! E-mail

futgla_130428_334. Tavaszi Nemzetközi Sportgála - Békéscsaba, Csaba Center környéke 2013. április 28.Folytatva hagyományaikat ismét mindkét korosztályban I. helyen végeztek a gyomaendrődi atléták a megyei utcai váltóversenyen, ahol egy- egy 5 fős csapatot 3 fiú és 2 lány képviselt az 5 x 1000 m- es versenyen, ahol többek között jelen volt Gyulai Márton Úr is, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, aki elismerően szólt a gyomaendrődi atléták teljesítményéről.  
Képek a versenyről

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Várfi Andrásnak Gyomaendrőd város polgármesterének, aki támogatta a tanulók utaztatását a sporteseményre.
Óriási létszámban, 70 fővel vettünk részt a kiváló feltételek között megrendezett versenyen, ahol volt sakk szimultán, kutyabemutató, sminkelés, arcfestés és egyéb kúltúrális programok is. A versenyt vezényszóra egy nagyon élménydús közös bemelegítés előzte meg, majd következett a várva- várt pillanat, elindult a váltóverseny. A nagyszerűen felkészített és kellőképpen motivált csapataink fölényes győzelmeket arattak, a teljesítményekről legyen elég annyi, hogy a fiatalabb korosztályban győztes csapatunk időeredménye jobb volt mint az idősebbeknél a II. helyezett csapatnak! Nagyon kellemes érzés volt, ahogy a helyi műsorvezető folyamatosan Gyomaendrőd nevét emlegette a mikrofonban, mint a versenyben aktuálisan vezető csapatok nevét.

EREDMÉNYEK:
5- 6 osztályosok: I. hely 19: 11 perc
Csapattagok: Gecsei Gergő, Kovács Ágnes, Tarsoly Tamás, Nyemcsók Judit és Kónya Frigyes.

7- 8 osztályosok: I. hely 17: 24 perc
Csapattagok: Szendrei Balázs, Nagy Csilla, Nagy Sándor, Dudás Réka és Papp Károly.

A csapatok felkészítői: Vaszkán Gábor testnevelő tanár, atlétika szakedző
 
Joomla SEO powered by JoomSEF