Rózsahegyi Marika köszöntője E-mail

Szép jó reggelt, mindenkinek!

A kedves vendégeknek, a tanári karnak, a mosolygós növendékek hadának és szép jó reggelt Neked is, édes nagyapám.

Ha nekem örömöm van, körbehordom,

hogy fényét mindenki lássa.

Szemem ragyogását adom,

szívem kitárom a világra.   


Én nagyon szeretek Gyomaendrődre jönni. Bár én budapesti vagyok, meleg lesz a szívem tája, ha Endrőd felé közeledek. Valahogy másképp süt a nap és jobb ízű a levegő is: azt hiszem, ezt az örömet nagyapámtól örököltem.


Különleges hely ez a Gyomaendrőd és ehhez szoros köze van az iskolátoknak. Ti talán nem is tudjátok, hogy milyen jó iskolába jártok. Én sokfelé jártam a világban, megfordultam amerikai iskolákban is. Lehet, hogy gazdagabbak, de amit itt kaptok szeretetben és tudásban, azt nem kapnátok meg máshol.

A nyílt órákon már sokszor elmondtam, attól a naptól kezdve, hogy ennek az iskolának átléptétek a küszöbét, már semmi sem lehetetlen számotokra. Rajtatok múlik, hogy mi lesz belőletek, hová visz az út és hol van a vége. Cél a csillagos ég.


Egyszer egy repülőgép anyahajón jártam. Büszkén sorakoztak egymás mellett a csillogó, karcsú hadirepülők. Ezek, ha kell, parancsra felszállnak, akár a vaksötét éjszakában, akár a háborgó tengeren. Felszállnak és elvégzik a feladatukat, majd visszatérnek a zsebkendőnyi kiinduló helyükre a hajó fedélzetén. Tudják a pilóták mi a feladatuk, megtanulták a leckét jól.


Remélem, hogy ti is félelem nélkül, jól felkészülve szárnyaltok majd a kitűzött cél felé, amikor eljön annak az ideje. Azt kívánom, hogy biztosan támaszkodjatok majd a tudásotokra, amit itt megkaptatok. Azt akarom, hogy tudjátok, ide mindig visszatérhettek. Ez a hadihajó, a ti hajótok, és ezen a zsebkendőnyi helyen szeretettel, segíteni akarással várnak vissza titeket, mert ez az iskola egy összetartó közösség.

Hogy a nagyapám mindig rajtatok tartja majd a szemét, abban biztos vagyok.

A Rózsahegyi Napokat most megnyitom, kívánok mindenkinek jó szórakozást, Isten áldjon meg mindnyájunkat!

 
Joomla SEO powered by JoomSEF